A révi Zichy-barlang a Sebes-Körös szurdokvölgyének középső részén található. Patak folyik keresztül rajta, amely a kijáratnál látványos vízesést formájában zúdul a mélybe.

A barlangot a MÁV pályafelvigyázója, Rév természeti szépségeinek szerelmese, Karl Handl fedezte fel, aki barangolásai során észrevette, hogy szárazság idején, amikor a vízesés hozama lecsökken, a víz fölött, a sziklában üreg keletkezik, amelyből denevérek szállnak ki és be. Ebből megsejtette, hogy nagyobb barlang bújhat meg a vízesés tetejénél, ezért értesítette az Erdélyi-Szigethegység turizmusának atyjaként számon tartott Czárán Gyulát, aki 1903. november 10-én dinamitot robbantott a sziklánál, ezzel feltárta a barlangot. Czárán és Handl a szintén szenvedélyes természetjáró Veress István helybeli református lelkipásztorral közösen lépett be először a barlangba, ezt követően került sor az első hidak és falépcsők elhelyezésére.

A látványosságot 1905-ben nyitották meg a látogatók előtt, az átadáson Czárán Gyula vezette az első turistacsoportot a járatokban.

A barlang látogatható részéről készült első térkép, amelyen a hidak és lépcsők elhelyezkedését, a bejárható útvonalat, illetve a legfontosabb formációkat jelölték, 1907-ben jelent meg, Monoky Gyulának, a vasúttársaság mérnökének gondozásában.

Az idők során a barlang feltárását és feltérképezését számos kutató folytatta, köztük Emil Racoviță, a világ első bioszpeleológiai intézetének alapítója. A kutatások igazolták, hogy a 3 kilométer távolságra található Pokol-barlangban a föld alatt eltűnő víz a mélyben megtett útját követően a révi Zichy-barlangban bukkan újra felszínre.

Már felfedezésekor Európa legszebb és legérintetlenebb barlangjának tartották, és Bihar legfontosabb turisztikai és tudományos úti céljai közé sorolták.
Bioszpeleológiai szempontból is jelentős, elsősorban a vízi és szárazföldi valódi barlanglakó (troglobiont) fajok miatt, amelyek közül néhány őshonos. Ugyanakkor a barlang nagyszámú denevérkolónia élettere is, köztük európai szintű védettséget élvező fajok példányaival.

A bejárattól nem messze, az oldalsó csarnokban, barlangi medvétől (Ursus spelaeus) származó csontmaradványokra bukkantak a kutatók. A faj 27 000 évvel ezelőtt élt ezen a vidéken.

A múzeum 1969-ben fém- és betonlépcsőkkel és hidakkal teszi bejárhatóvá a barlangot, és 500 méter mélységig bevezeti a villanyáramot is. Ezzel a Zichy-barlang a második olyan barlang Romániában, amelyben villanyvilágítás van (a Gorj megyei Baia de Fier területén található Peştera Muierilor után, amelybe 1957-ben vezették be az áramot).

A barlangot a szurdokvölgyön keresztül lehet megközelíteni, Nagyvárad vagy Kolozsvár irányából a Halta Peștera megállóhelyen kell leszállni a vonatról. Gyalogosan az 1,9 kilométerre található Révről (Vadu Crișului) vagy a 2,6 kilométerre fekvő Sonkolyosról (Șuncuiuș) lehet idáig kirándulni.
A barlang jelenleg a Körösvidéki Múzeum igazgatása alatt áll, amely 2004-ben korszerűsítette az elektromos hálózatot, és európai elvárásoknak megfelelően alakította ki a látogatható részt, 30-60 perc alatt bejárható körútvonalon. A turistacsoportokat román és magyar nyelvű idegenvezetéssel várják.

Fotógaléria

Fotó: Sorin Sotoc

A barlang gondnoksága:

Körösvidéki Múzeum

Armatei Române u. 1/A, 410087 Nagyvárad, Bihar megye
tel.: 0259/706101
fax: 0259/479918
e-mail: contact@mtariicrisurilor.ro

Kapcsolattartók

Doina Pali
barlangi idegenvezető, tel.: 0742.120940
0359. 452604

Bihar Megyei Hegyi- és Barlangimentő-szolgálat (Salvamont-Salvaspeo): 112

Nyitva tartás:

Hétfő: zárva
Kedd—vasárnap:
ÁPRILIS 1 - OKTOBER 31: 9.00-17.00
NOVEMBER 1 - MÁRCIUS 31: 10.00-16.00

    • 16,00 – utolsó belépés
    • látogatás időtartama: 30- 45 perc
    • maximális csoportlétszám: 25 fő
    • minimális csoportlétszám: 10 fő

Jegyárak:

Felnőttek: 20 lej/fő

Gyerekek, tanulók, egyetemisták, nyugdíjasok: 10 lej/fő

A turistacsoportokat kísérő akkreditált túravezetők számára ingyenes a belépés.

Videó készítés díj: 300 Lei

A barlanglátogatás szabályai:

  • A barlang látogatását legalább 24 órával előre be kell ütemezni a barlangvezető telefonszámára (0742.120940).
  • A barlangba belépni kizárólag az idegenvezető jelenlétében lehetséges.
  • A látogatás ideje alatt étel és ital fogyasztása tilos.
  • Ittas állapotban lévő személyek számára tilos a belépés.
  • A barlangban a csendre és a tisztaságra vigyázni kötelező.
  • A barlangban szigorúan tilos a dohányzás.
  • A barlangban fényképek készítése tilos.