Természettudományok

A természettudományi osztály három részből áll. Az első az Időalagút, amely paneleken keresztül mutatja be az élet fejlődését a prekambriumtól kezdve, amikor az első élőlények megjelentek a Földön − több mint egymilliárd évvel ezelőtt, a dinoszauruszok korszakát, a jura és a kréta kort, egészen 200.000 évvel ezelőttig, az első emberek megjelenéséig. Különböző időszakok eredeti kövületei is szerepelnek a kiállításban, amelyek közül a múzeum szakemberei néhányat Biharban fedeztek fel, másokat Európából, Észak-Amerikából, Dél-Amerikából, Afrikából és Madagaszkárról hoztak ide. A második rész a paleontológia-geológia, egy interaktív múzeumi terület, amely az érintőképernyős monitorok mellett egy Romániában egyedülálló időgépet is tartalmaz. Itt láthatunk egy Nagyváradon felfedezett mamutcsontvázat, egy őskori bálna kisméretű rekonstrukcióját, Biharban felfedezett dinoszauruszok csontvázainak töredékeit, valamint egy filmet, amelynek célja, hogy minél valóságosabb képet adjon a látogatók számára a néhány millió évvel ezelőtt a Földön élt mamutokról. Egy másik terem egy barlang képződményeit mutatja be valósághűen − szpeleotémák: sztalaktitok, sztalagmitok, oszlopok, függönyök … Itt látható egy Biharban felfedezett barlangi medve teljes csontváza is. A kiállítás a harmadik területtel, a biológiával zárul, itt több olyan rekonstruált élőhely is megtalálható, amelyek jellemző növényeket és állatokat mutatnak be, néhányuk pedig már eltűnt erről a földrajzi területről.