Művész vagyok és törődöm

A Körösvidéi Múzeum Nagyvárad – Múzeumkomplexum pályázatot hírdet óvodás, általános iskolás alsó és felső tagazata és  középiskolás diákok számára, hogy osztályukkal részt vegyenek egy művészeti alkotóversenyen, és egyúttal megtanuljanak környezetbarátnak lenni. Az oktatási program révén, a nagyváradi és Bihar megyei, illetve a környező megyék iskoláiban tanuló diákokat arra bátorítjuk, hogy az Iskola Másként hét és a Zöld hét kéretében vegyenek részt egy tevékenységen valamelyik múzeumunkban: Körösvidéki Múzeum, Nagyvárad Városi Múzeum, Aurel Lazăr, Iosif Vulcan és Ady Endre emlékmúzeum.

Részvételi feltételek: A versenyben részt venni kívánó osztályoknak a fent említett múzeumok valamelyikét kell meglátogatniuk az Iskola másképp vagy a Zöld Hét keretében, és a látogatás során a koordináló tanárnak a jegypénztárban az osztály regisztrálásával jeleznie kell a programban való részvételi szándékát. A diákok kiválasztanak egy kiállítási tárgyat az általuk meglátogatott múzeumból, és környezetbarát anyagokból reprodukálják azt, ami egy közös művet eredményez. Az alkotás fényképét a pedagogiemuzeală@mtariicrisurilor.ro címre kell elküldeni, a Facebookon való közzétételhez való hozzájárulással és a felhasznált anyagok rövid leírásával, az iskola és az osztály nevével együtt. A pályaművek leadási határideje, folyó év május 12., amit a Körösvidéki Múzeumba (Armatei Române utca 1/A) kell eljuttatni zsűrizésre.

Az elbírálást szakértő zsűri végzi, amely kategóriánként egy díjat és két dícséretet ítél oda, a közönség pedig – szintén kategóriánként – a múzeum Facebook-oldalán legtöbb szavazatot (like-ot) kapott alkotásoknak ítéli oda a népszerűségi díjakat.

Megvalósulási idő: Múzeumlátogatás ideje: 2023. március 2. – 2023. május 3. A művek benyújtásának időszaka : 2023. március 10. – 2023 május 10. A pályaművek közzététele a Facebookon : 2023. május 12. Az időszak, amikor a közönség lájkolhatja kedvenc pályaműveit: 2023. május 12–21.; Eredményhirdetés a Facebookon: 2023. május 26. A díjátadó ünnepségre június 1. a Körösvidéki Múzeumban kerül sor, ahol az alkotásokat ki is állítják. További információ: 0742.054.686, kapcsolattartó Lavinia Ungureanu, Kiállításokért és Közkapcsolatokért felelős múzeológus.