A TARANTULÁK
A TARANTULÁK a Theraphosidae családba tartozó, nagy testű és szőrös pókok csoportja. Több mint ezer fajt azonosítottak, amelyek közel 200 nemzetségbe sorolhatók, de ugyanazon alcsoport (Mygalomorphae) egyéb képviselőit is „tarantuláknak” vagy „hamis tarantuláknak” nevezik. Néhány leggyakoribb faj népszerűvé vált az egzotikus háziállatok kereskedelmében.
Mint minden ízeltlábú, a tarantuláknak is van külső vázuk, amely az izomzatot és a belső szerveket támasztja alá. Más pókokhoz hasonlóan a tarantula teste két fő részből áll: a prosomából (cefalotoraks) és az opistosomából (has). A prosoma és az opistosoma egymáshoz egy pedicellummal kapcsolódik. Ez az összekötő rész (mintegy „derék”) a prosoma része, és lehetővé teszi az opistosoma számára, hogy a prosomához képest nagy mozgástartományban mozoghasson.
Fajtól függően a tarantulák testhossza 5 és 11 cm között változik, a lábak szárnyfesztávolsága pedig 8 és 30 cm között mozog. (A lábak szárnyfesztávolságát úgy határozzák meg, hogy megmérik a hátsó láb csúcsa és a szemközti oldalon lévő elülső láb csúcsa közötti távolságot.) A legnagyobb tarantulafajok közül néhány több mint 85 g-ot is nyomhat; a legnagyobb, a venezuelai és brazíliai Goliath-tarantula (Theraphosa blondi) eléri a 170 g-os súlyt és a 30 cm-es lábnyúlást. Ennek a tarantulának az agyara akár 4 cm hosszú is lehet.
Természetes élőhelyeik közé tartoznak a szavanna, a legelők (pl. a pampasz), a trópusi esőerdő, a sivatag, a cserjések és a hegyek. Általában földi fajok, járatokat ásnak és a talajban élnek. A tarantulák hálójukat nem vadászatra használják, hanem építőanyagként vagy figyelmeztetésre. Az agyara lefelé irányul, ellentétben a többi pók agyaraival, amelyek egymás felé irányulnak. Emellett két tüdejük van, ellentétben a többi pókkal, amelyeknek csak egy tüdejük van. Élettartamuk is hosszabb, mint a legtöbb póké.
Az a pók, amelyet eredetileg „tarantulának” neveztek, a Lycosa tarantula volt, a mediterrán Európából származó farkaspók-faj (Lycosidae). A név az olaszországi déli részén fekvő Taranto városából származik, és innen ered az olasz néptánc, a tarantella neve is (eredetileg egyfajta kollektív hisztéria, népi gyógymód vagy az ókori dionüszoszi táncok maradványa). A „tarantula” kifejezést később szinte minden nagy szárazföldi pókfajra alkalmazták: a Mygalomorphae alrendbe tartozóakra, és különösen az Újvilágból származó Theraphosidae családba tartozóakra. A farkaspókok nem különösebben nagyok vagy szőrösek, ezért – főként az angol nyelvűek körében – a kifejezés használata végül a Theraphosidae családra irányult, még akkor is, ha azok egy másik beosztott alá tartoznak. A „tarantula” elnevezést alkalmazzák más nagyméretű pókokra is, beleértve a Mygalomorphae alrendhez tartozó egyéb családokat, sőt az Araneomorphae alrendhez tartozókat is.
A tarantulafajok találhatók az Egyesült Államok, Mexikó, Közép-Amerika és egész Dél-Amerika területén. Más fajok Afrikának egyes területein, Ázsia nagy részén (beleértve Japán déli részét is) és egész Ausztráliában fordulnak elő. Európában egyes fajok Spanyolországban, Portugáliában, Törökországban, Olaszország déli részén és Cipruson találhatók.
Egyes tarantulafajok főként a fákban vadásznak; mások a talajon vagy annak közelében. Minden tarantula képes hálót szőni; a fán élő fajok általában egy hálóból készült „csőszerű sátorban” laknak, míg a földön élő fajok hálóval bélelik ki odúikat, hogy stabilizálják azok falait, és megkönnyítsék a fel- és lejutást. A tarantulák főként nagy rovarokkal és más ízeltlábúakkal (pl. százlábúakkal és más pókokkal) táplálkoznak, és a lesből támadást alkalmazzák fő zsákmányfogási módszerként. A legnagyobb tarantulák néha kis gerinceseket is megölnek és fogyasztanak, például gyíkokat, egereket, denevéreket, madarakat és kis kígyókat.
A testet borító szokásos szőrszálak mellett az Újvilág legtöbb fajának az opistosómáján SPECIÁLIS SZŐRÖK találhatók, amelyeket „sete”-nek neveznek, és amelyek a ragadozókkal szembeni védekezésre szolgálnak. Ezeket az irritáló szőrszálakat a tarantella általában a hátsó lábpárjával lök ki a potroháról, de egyesek a potrohukat dörzsölik a „célponthoz”. Ezek a finom szőrszálak apró tüskékkel rendelkeznek, és kis állatok, például rágcsálók számára halálosak lehetnek. Egyes emberek érzékenyek ezekre a szőrszálakra, és a érintkezés helyén súlyos viszketést és bőrkiütéseket fejlesztenek ki. Szigorúan kerülni kell a szem és a légutak irritáló szőrszálakkal való érintkezését. A tarantulák ezeket a szőröket a területük kijelölésére és a menedékeik bélelésére is használják. A csípős szőrszálak nem nőnek vissza, hanem minden vedléskor kicserélődnek.
A ragadozók és más ellenségek számára ezek a szőrszálak akár halálos hatással is járhatnak, vagy csupán elriasztó hatást gyakorolhatnak. Emberben ezek irritációt okozhatnak a szemekben, az orrban és a bőrön, és – ami még veszélyesebb – a tüdőben és a légutakban is, ha belélegzik őket. Bizonyos esetekben a tarantula szőrszálai maradandó szemkárosodást okoztak embereknél. A rágók egyes szálak, különösen az Óvilág fajainál, a sziszegéshez szolgálnak, és sziszegő hangot keltenek.
Minden tarantula mérgező. Bár MÉRGÜK az emberre nem halálos, egyes harapások súlyos kellemetlenséget okoznak, amely akár néhány napig is fennállhat. Általánosságban elmondható, hogy a különböző tarantulafajok harapásainak hatásai nem ismertek pontosan. Bár sok faj harapása nem súlyosabb, mint egy darázs csípése, egyes fajok harapása nagyon fájdalmas, és görcsöket okoz, amelyek akár néhány napig is fennállhatnak; az afrikai tarantula Pelinobius muticus mérge erős hallucinációkat vált ki. A Poecilotheria nembe tartozó fajok esetében a harapás néhány napig tartó izomgörcsöket okoz. Minden esetben ajánlott orvosi segítséget kérni. Mivel a toxin befecskendezésével együtt más fehérjék is a szervezetbe kerülnek, egyeseknél a tünetek inkább allergiás reakcióból, mint a méregből eredhetnek. Az ilyen allergiás reakciók életveszélyesek lehetnek. Ezen felül a tarantula nagy méretű mérgező fogai fájdalmas sebeket okozhatnak, amelyek megfelelő kezelés hiányában másodlagos bakteriális fertőzésekhez vezethetnek.
A harapás előtt a tarantula „fenyegető testtartás” felvételével jelezheti támadási szándékát: felemeli a testét és az elülső lábait, kibontja az agyarak, és (bizonyos fajoknál) erős sziszegő hangot ad ki. A harapás nélküli következő lépésük az lehet, hogy felemelt elülső lábaikkal megütik a betolakodót. Ha ez nem riadja vissza a támadót, az amerikai tarantulák csípős szőrszálakat lövellnek ki. A következő reakció a menekülés lehet, de főleg ha nincs visszavonulási út, végső reakciójuk a harapás lehet. Egyes tarantulák „száraz harapásokat” ejtenek, vagyis megharaphatnak egy állatot, amely behatol a területükre, de nem fecskendeznek be mérget. A „madárfaló” néven ismert Goliath tarantula különösen irritáló csípős szőreiről híres. Ezek áthatolhatnak a szaruhártyán, ezért ilyen tarantellák kezelésekor szemvédőt kell viselni.
Az Óvilág tarantulái nem rendelkeznek csípő szőrökkel, és zavarás esetén hajlamosabbak támadni. Mérgük erősebb, ami orvosi szempontból is jelentős, és gyorsabbak, valamint sokkal nyugtalannabbak és védekezőbbek, mint az Újvilágban élő fajok.