XVII-XIX. SZÁZADI EURÓPAI MŰVÉSZET A KÖRÖSVIDÉKI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBŐL

A tájfestészet és csendélet témáit körüljáró kiállítás reprezentatív válogatást mutat be a Körösvidéki Múzem egyetemes művészet gyűjteményéből származó, az olasz, francia, osztrák, német, magyar, flamand és spanyol iskoláknak tulajdonítható alkotásokból. A képek a két műfaj XVII-XIX. század alatti fejlődésének fontos állomásait szemléltetik. Az alkotások megragadják a barokk kor szemlélődő, szimbolikus, allegorikus tájképei és a romantikus, realista, impresszionista és posztimpresszionista tájképek közötti átmenetet.
A XVII-XVIII. század művészetét a barokk stílus határozza meg, mely fontos állomást jelent a tájképfestészet önálló műfajjá való fejlődésében. A XVII-XVIII. századi idealizáló tájképet a Claude Lorrain (1600-1682) tartós befolyása alatt álló római iskolából, valamint a velencei iskolából kikerült művek szemléltetik. Az eszményi táj, mely bibliai és mitológiai jelenetek díszletéül szolgál, a az összhang és a klasszikus egyensúly által jellemzett kompozícióban ötvözi a valósághű részleteket és a lírai hangulatot. A természetet egy eszményi szépségideál szellemében ábrázolja, a múlt építészeti emlékeire is utalást téve. Szintén barokk stílusban készült a „Vanitas” témájú Csendélet, mely egy, a Frans Snyders (1579-1657) iskolájához tartozó, flamand művésznek tulajdonítható.
A XIX. századi romantikus tájképfestészetet a magyar iskolából kikerült, az idealizálást a középkori emlékek iránti szenvedéllyel ötvöző alkotások szemléltetik: a Brodszky Sándor (1819-1901) kézjegyét viselő Késmárk vára és Tájkép. Ugyancsak a magyar iskolához tartoznak a Nándory S. által jegyzett, a visszavert fényt hatásosan megjelenítő Csendéletek is. A valósághű ábrázolásra törekvő realista tájképet a francia iskolához tartozó L. Lespigain (1898) szemlélteti. A XIX. századi német iskolát Adolf Stademann (1824-1895) képviseli. Szintén a realizmus jegyei uralkodnak az osztrák iskolához tartozó Carl Moll (1961-1945) festő által jegyzett Csendéletben.
A XIX. század második felében tért nyerő impresszionizmus a plein-airt, a légköri jelenségeket és a napfény visszaverődéseit állította előtérbe, s ezáltal átalakította a tájképfestészet nyelvezetét. A francia impresszionizmust Fernand Le Gout-Gérard (1856-1924) figyelemre méltó vízi tájai szemléltetik. A XIX. századi német iskolát a „német Manet”-ként ismert Max Liebermann (1847-1935) képviseli. Őt tekintik a német festészetben a modernizmus legkiválóbb képviselőjének, ő alapította 1899-ben a Berlini Szecesszió csoportot.
A Cézanne által mutatott irányt követő francia posztimpresszionisták újból felfedezik a mértanilag értelmezett formák által meghatározott „konstruktív táj” fontosságát, amint az Victor Vignon (1847-1909) műveiben is megjelenik. Jean-François Raffaëlli (1850-1924) festő, szobrász, grafikus markáns realizmussal alkotta meg műveit, melyekhez az egyszerű emberek életéből merített ihletet.
A századforduló városi tájfestészetét eredeti módon szemléltetik a spanyol iskolához tartozó Ricardo Diaque (1853-1925) művei.

 

27. 02. 2019
Dr. Agata Chifor, muzeográfus S IA